„Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon…” – Tompos Kátya, Hrutka Róbert: „Szerelem?”

A versmegzenésítések egy részével az a gondom, hogy nem mozgatnak meg (ugyanolyanok, más esetben nem adják vissza a vers hangulatát), vagy éppen túl akarnak mozgatni, vagyis próbálnak olyan extrém módon egyediek lenni és ezáltal hatni rám, aminek eredményeképpen mesterkéltnek, erőszakosnak érzem a végeredményt. Ezekkel szemben hozok most egy karakteres ellenpéldát arra, milyen az, amikor egy versdal az ember lelkéhez minden erőfeszítés nélkül, saját hatása által hozzásimul.

A szerelemről valami közhelymeneteset és időtállót írni mindig hatalmas szerzői kihívás. Egy ilyen szöveghez olyan zenei világot életre hívni, mely mintha már születésekor egy lenne a szöveggel, talán még nagyobb. Főként, ha a versszöveg közel száz év elteltével talál utat a hozzá méltó zenéhez, vagy éppen fordítva, a zene visszakacsint a múltba, hogy felkarolja a jelenben sehol sem lelt kedvesét, azt remélve, hogy az időtlenség partján költői táncba hívhatja. Tompos Kátya és Hrutka Róbert azon kevesek közé tartozik, akiknek ez mégis sikerült. Ugyanis Juhász Gyula „Szerelem?” című versszövegéhez írt dalukkal 2013-ban valami olyat alkottak, ami gyakorlatilag mindenkit magával ragad, aki egyszer is hallotta…
Nem csoda ez, hiszen az első benyomásra tökéletesen illik a dal kezdősora: „Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon…”…, aztán újabb és újabb hallgatást követel – megmondom őszintén, amikor én megismerkedtem vele, napokon keresztül csak ezt a dalt hallgattam, és azóta bármikor ha előveszem, ugyanazzal az intenzitással hat rám. 

S hogy mi a kulcs? – azt lehet mondani, hogy ez a dal maga a szerelem. Annak elemi esszenciáját közvetíti egy sokkal finomabb és tisztább szférából, lehívva a vele járó öröm- és szenvedély-ősrobbanást, kimerevítve azt a lélektani pillanatot, mely a szerelmesek számára megállítja az időt, egyszerre mosolyt és könnyeket fakasztva az ember lényében. Márpedig ha a zenének, és különösen a verszenének lehet valami célja, akkor az ez, és ezáltal lesz valaki a szó hagyományos (etimológiai) értelmében szerző, vagyis: „Hatást okozó (személy, jelenség, körülmény, tény), aki/amely egy új állapotot, helyzetet, változást idéz elő.”.
Különös körülmény, hogy a „Szerelem?” című dal nem csak a fentiek okán unikum, vagyis egyedülálló ritkaság. Gyakorlati szempontból is alig készült társa, párja meg aztán végképp nem. Tompos Kátya, mint zenei előadó mindössze néhány vers megzenésítésére vállalkozott, azok közül is ez a legmeghatározóbb. Más kérdés, hogy saját dalaival hasonló irányokba és hangulatokba kalauzol bennünket – még akkor is, ha összesen két önálló zenei albumot publikált idáig (Keresztül Európán, 2013; Holdjárat, 2017). Ezzel együtt úgy gondolom, hogy Hrutka Róbert zeneszerzői teljesítményének és Tompos Kátya előadói minőségének találkozása olyan tökéletes egybeesést, egyidejűséget, zenei jelenlétet alkot, mely ezzel az egy dallal is önálló atmoszférát és kitörölhetetlen nyomot hagy a verszene világában. A szerelem egyes spirituális irányzatokban hangsúlyozott, kiemelt szerepét megidézve igazi Spirituálé (amennyiben én ezt a szót nem csak a szigorú értelemben vett vallási énekekre használom).
Ha egy dal ennyire élő minőség, akkor kézenfekvőbb bemutatására a stúdió verzió helyett élő előadást választani, és van olyan szerencsénk, hogy rendelkezésünkre áll ilyen. Úgy gondolom, az előadáshoz nem szükséges különösebbet hozzáfűznöm, egyszerűen csak éreznünk kell! Ennek lehetősége következik most:

A rend kedvéért álljon itt a szöveg is, érdekességképpen magyar, majd angol nyelven:

Juhász Gyula: Szerelem?

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,

Elrévedezni némely szavadon,

Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog

És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,

Egy pillantásod hogyha megkeres,

Mint napsugár ha villan a tetőn,

Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom, mi ez, de érezem,

Hogy megszépült megint az életem,

Szavaid selyme szíven símogat,

Mint márciusi szél a sírokat!

***

Is it love? (English)

Can’t describe this feeling, but it’ so good

How daydreaming on your voice brightens my mood,

Like gazing clouds on the shiny down sky,

Letting through the star's cold light.

Can’t describe this feeling, but it’s so sweet

To realize when our eyes meet,

Like sunshine blinking on the rooftop,

Even if the cloudy night comes.

Can’t describe this feeling, but I do feel,

That my life got better for real,

Your kind words warm up my heart,

Like the winds of spring the graveyard.

Can’t describe this feeling, but it’s so good

It hurts in a sweet way, let it lead my mood.

If it’s just confusion or a mistake, let it be,

If I felt in love with you, please forgive me.

(Radványi Ákos fordítása)

Végül, de nem kisebb elismeréssel szólva jegyzem meg, hogy a dalnak 2016-ban Víg Orsolya és Mustos Gergely együttműködése által készült egy duós feldolgozása is, melynek élő előadása itt tekinthető, hallgatható meg:

https://www.youtube.com/watch?v=jKLxLc4paQY

(Szerintem) nem alacsonyabb hatásfokú az elődjénél!

Tompos Kátya munkássága az alábbi oldalon követhető:

https://www.facebook.com/TomposKatya/

Bízzunk benne, hogy még megajándékoz minket hasonlókkal!

(Szinay Balázs)